Ifjak
(szólni kell arról is, amiről nehéz)
Történt ugyanis, hogy 2O19 első felében az ifjak- értve ezalatt a frissen és nemrégiben konfirmált gyülekezeti tagokat-, akik amúgy még a környéken vannak, azaz Marosvásárhelyen vagy Szászrégenben tanulnak, de itthon élnek, nem válaszoltak a felhívásokra, amikor a gyülekezetben nekik szánt tevékenységekről volt szó.
Keressük a magyarázatot, eddig kevés sikerrel.
Az kiderült, hogy hétvégén a fiatalok egy része a vendéglátóiparban dolgozik, felszolgálnak esküvőkön, rendezvényeken. A pénzzel nem tudtuk felvenni a versenyt. Amikor nem dolgoznak, fáradtak. Vagy kirándulnak, vagy délelőtt van és iskolában vannak.
Az is kiderült, hogy kevesebb esetben bár, de az iskolai közösségek annyira lefoglalják a fiatalok idejét, jó esetbem kitöltik azt, hogy amellett nincs igény a bibliaórás társaságra és tevékenységekre, így a tartalmakra sem.
De azt is tudjuk, hogy van, akinél egyik eset sem áll fenn.
Mi van velük? Hogyan érhetjük el azt, aki a bőség zavarában él? És hogyan azt, akinek kevesebb a pénze és még munkához sem jut hozzá, hogyan azt, aki nyaralni sem szokott, hogyan azt, aki frusztrált, mert nem a vágyott iskolába jutott be, emiatt kiesett a kortársak köréből is, hogyan érjük el azt, hogy jó és kedves legyen számukra a színes közösség, aminek attól van értéke, hogy ők maguk a tagjai? Sok-sok dolgunk van.
A Reformtátus Kollégiumban tanuló lányok is csak akkor és annyiszor jönnek istentiszteletre, amikor és ahányszor szükségük van az igazoló pecsétre. Az utolsó, sikertelen felkérés után, amikor március 15-én szavalatot kértünk, nem is volt ilyen jellegű próbálkozásunk. Még mi is lankadunk, csüggedünk...Nem adjuk fel azonban.
Ezen okoknál fogva ebben az évben nem regisztráltunk a Csillagpontra abban bízva azonban, hogy mire ismét megszervezik, lesz, akivel menni.
És mégis, mindeközben találkozgatunk ezekkel a gyermekekkel. Istentiszteletre eljönnek időnként, de összefutunk utcán, eseményeken és azt tapasztaljuk, hogy ugyanazok, akik voltak: kedvesek, érdekesek, tele élettel. Csak közben építettek egy falat maguk köré s a kérdés: az ajtó helyét meghagyták, beszerelték, hogy ne csak zárjon, hanem nyisson is?
Emiatt is fontos, hogy megtaláljuk a megoldást. Mert a világ kínálata nagy, színes, hangos, csábít és vonz, sok esetben magához láncolja a fiatalt- éppúgy, mint az időset.
Kezdetnek mindenesetre felajánlottunk egy tábort, és sokkal többet imádkozunk értük.
Értünk, gyülekezetünkért.
Hála legyen minden fiatalért, aki ránk lett bízva.
Íródnak mindezek akkor, amikor hangos a virtuális sajtó az eseményekről való beszámolóktól, amikor nagyon sok helyen összegyűlnek keresztyén fiatalok, amikor az az érzésünk, hogy mindez csak velünk eshetett meg...
Történt ugyanis, hogy 2O19 első felében az ifjak- értve ezalatt a frissen és nemrégiben konfirmált gyülekezeti tagokat-, akik amúgy még a környéken vannak, azaz Marosvásárhelyen vagy Szászrégenben tanulnak, de itthon élnek, nem válaszoltak a felhívásokra, amikor a gyülekezetben nekik szánt tevékenységekről volt szó.
Keressük a magyarázatot, eddig kevés sikerrel.
Az kiderült, hogy hétvégén a fiatalok egy része a vendéglátóiparban dolgozik, felszolgálnak esküvőkön, rendezvényeken. A pénzzel nem tudtuk felvenni a versenyt. Amikor nem dolgoznak, fáradtak. Vagy kirándulnak, vagy délelőtt van és iskolában vannak.
Az is kiderült, hogy kevesebb esetben bár, de az iskolai közösségek annyira lefoglalják a fiatalok idejét, jó esetbem kitöltik azt, hogy amellett nincs igény a bibliaórás társaságra és tevékenységekre, így a tartalmakra sem.
De azt is tudjuk, hogy van, akinél egyik eset sem áll fenn.
Mi van velük? Hogyan érhetjük el azt, aki a bőség zavarában él? És hogyan azt, akinek kevesebb a pénze és még munkához sem jut hozzá, hogyan azt, aki nyaralni sem szokott, hogyan azt, aki frusztrált, mert nem a vágyott iskolába jutott be, emiatt kiesett a kortársak köréből is, hogyan érjük el azt, hogy jó és kedves legyen számukra a színes közösség, aminek attól van értéke, hogy ők maguk a tagjai? Sok-sok dolgunk van.
A Reformtátus Kollégiumban tanuló lányok is csak akkor és annyiszor jönnek istentiszteletre, amikor és ahányszor szükségük van az igazoló pecsétre. Az utolsó, sikertelen felkérés után, amikor március 15-én szavalatot kértünk, nem is volt ilyen jellegű próbálkozásunk. Még mi is lankadunk, csüggedünk...Nem adjuk fel azonban.
Ezen okoknál fogva ebben az évben nem regisztráltunk a Csillagpontra abban bízva azonban, hogy mire ismét megszervezik, lesz, akivel menni.
És mégis, mindeközben találkozgatunk ezekkel a gyermekekkel. Istentiszteletre eljönnek időnként, de összefutunk utcán, eseményeken és azt tapasztaljuk, hogy ugyanazok, akik voltak: kedvesek, érdekesek, tele élettel. Csak közben építettek egy falat maguk köré s a kérdés: az ajtó helyét meghagyták, beszerelték, hogy ne csak zárjon, hanem nyisson is?
Emiatt is fontos, hogy megtaláljuk a megoldást. Mert a világ kínálata nagy, színes, hangos, csábít és vonz, sok esetben magához láncolja a fiatalt- éppúgy, mint az időset.
Kezdetnek mindenesetre felajánlottunk egy tábort, és sokkal többet imádkozunk értük.
Értünk, gyülekezetünkért.
Hála legyen minden fiatalért, aki ránk lett bízva.
Íródnak mindezek akkor, amikor hangos a virtuális sajtó az eseményekről való beszámolóktól, amikor nagyon sok helyen összegyűlnek keresztyén fiatalok, amikor az az érzésünk, hogy mindez csak velünk eshetett meg...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése