5. - DIGITÁLIS ESZKÖZIGÉNY-FELMÉRÉS

A Gernyeszegi Református Egyházközség tagjainak!

Kedves Testvéreink!

A járvány okozta nehéz helyzetben, az egyházi életünkre nézve irányadó az Erdélyi Református Egyházkerület útmutatása, amelyet a kihírdetett szükségállapotra való tekintettel, Ft. Kató Béla püspök úr juttatott el gyülekezetünknek.

Ennek alapján, további intézkedésig gyülekezetünkben szünetel minden zárt téri egyházi alkalom: istentiszteletek, családi bibliaórák, nőszövetségi bibliaórák, ifjúsági bibliaórák,  kórus próbák, vallásórák, kátéórák, jegyesbeszélgetés és esketés.

Istentiszteletet, az éppen érvényes kormányzati intézkedések figyelembevételével, csak nyílt téren, legtöbb 100 fős létszámban lehet tartani, a megfelelő személyek közötti távolság betartásával.

Temetési szolgálatok esetén nincs virrasztó, temetési szertartást csak a szűk család jelenlétében végzünk. 

A keresztség szentségét szükséghelyzetben, a családi háznál kiszolgáltatjuk.

Március 22-re, vasárnapra a meteorológusok hideg, esős időt jósolnak, ami nem alkalmas a templomudvaron tartható istentiszteletre, ezért a vasárnapi istentiszteleti szolgálatot üres templomban tartom, a szokott időben, 11:00 órától, amit élőben lehet követni a facebook oldalon. https://www.facebook.com/VeressRobertJ 

Előtte természetesen harangszó figyelmeztet az elcsendesedésre és imádságra.

Kapcsolódjunk be otthonról is bátran az istentiszteletbe, az éneklésbe és imádságokba.

Kérem a fiatalokat, hogy segítsenek az okos eszközeikkel ( telefon, laptop stb.), hogy a szülők, nagyszülők otthon a családi hajlékban maradva, de lélekben mégis a templomban lehessenek.

Az előttünk álló vasárnapokon a templom lesz minden családi ház, ahol ketten vagy hárman összegyülnek a Jézus nevében.

Szeretettel kérem a testvéreket, hogy naponta imádkozzanak a járvány megszünéséért, a betegekért és családjaikért, az egészségügyi dolgozókért és minden szolgálattevőért, a felelős döntéshozókért.

A Lelkészi Hivatal működik, a 0265-342014 és 0745283671 telefonszámokon és online elérhető vagyok, szükség esetén személyesen is.

Istenre figyelve, gondviselő jóságában bízva, imádsággal, reménységgel és böjti csendeséggel végezzük mindennapi munkánkat!

Békesség Istentől!

Veress Róbert lelkipásztor

2. Visszanéző s előre

Eltelt egy hét

vasárnap IKeóra nélkül

hétfő kátéóra és kóruspróba nélkül

kedd nőszövetségi bibliaóra nélkül

péntek virrasztó nélkül

mindennap régeni hivatalba menés nélkül

minden nap munkások nélkül

szombat vallásórák nélkül.

Mindeközben mi minden történt.

Vasárnap hazaküldtük a templomból az igét, nem tudjuk, hány otthonba. Akik ott voltunk- hivatalból és a  család- tartottuk egymásban a lelket, szótlanul üzentük, lesz még tele a templom. Hisszük, lélekben sokan voltunk együtt.

Digitális kompetenciáink görbéje szembetűnően felfelé ívelt, a hivatalok a nappaliba, konyhába költöztek, s amíg bírja  rendszer, innen próbáljuk a ránk bízottak helyzetét úgy kezleni, hogy az élet élhető maradjon.

A parókián mi  a csendet választottuk. Nem posztoltunk, nem osztottunk.

Beszélgettünk.

Arról, hogy jó lesz visszatérni és énekelni, meghallgatni a kórustagok történeteit. Hogy hogyan élték meg a jelen helyzetet, kinek mennyire változtatta meg az életét. Látta-e  a nagymama szeretett unokáit, a kisgyermekes anyuka hányszor nyelte gyermekei előtt könnyeit, és nevettek-e esténként önfeledten az asztalhoz egybegyűltek. És arról, hogy aki a járvány  lőtt is házhoz, ágyhoz volt kötve, hogyan tartotta a többiekben a lelket. Úgy képzeljük, ezekről is fogunk beszélgetni. Meg arról, hogy más, mély értelmet nyert az ének Végezd a munkát..., Te szent kezedre bízom sorsom.., Emlékezz vissza az útra...Milyen jó, hogy van egy mappánk, s azt felüthetjük otthon is...

Beszélgettünk az asszonyokról, akikkel utoljára az ünnepi asztalnál nagy vigasságban, mégis talán kissé feszülten voltunk együtt és próbáltuk az akkor még csak fejét felütő járvány lényegét elkapni. Hát, nem így gondoltuk. És kedden délelőttönként ismét jó lesz majd visszanyúlni a közös és egyéni élménykehez és hisszük, az otthoni imaélményekhez is.

A kátésokról, ikésekről. Arról, hogy szenvednek, mert a számukra oly fontos közösségi terek pihennek. Még arról is, hogy milyen jó, hogy szerető családokban tudjuk őket, ott, ahol a legjobb helyen vannak. Akárcsak a picik és  a kicsik, gyermekeink, a vallásórások, akik türelmesen, fegyelmezetten várják, hogy visszakapják gondmentes, nyugodt szüleiket.

Mert mindeközben biztos, hogy gyülekezetünkben sok az aggodalom, a tanácstalanság, a kérdőjel. Van gyász, esetleg félbemaradt kezelés, lemondott időpontok...s ki tudja, még mennyi minden, emberileg fontos dolog. Szembe kell néznünk nehézségekkel, fájdalommal.

A válaszok egy része pedig önmagunkban, más része pedig jó kezekben van.

A csendet választjuk. És megkeressük legjobb énünket. Egyelőre ennyit tehetünk.

A hétköznapokban a helyit választjuk, mint máskor is legtöbbször: van a faluban élelmiszer, tisztítószer, kész étellel kiszolgálás, kenyér házhozszállítva, gyógyszer, és nemsokára biztosan zöldség is lesz. A kertben van saláta. Még.

Működik a csengő, a telefonok, az internetes elérhetőségek is élnek. Elképzelhető, hogy valakinek segíthetünk, s ha tehetjük, itt vagyunk. Segíteni annak lehet, aki kéri.

Jussunk eszébe a gyülekezetnek.

És az Úr legyen mindannyiunkkal.

 

3. Gyermekeknek

Ma kezdődik a tavaszi vakáció.

Gyermekeink válláról engedjük kicsit elszállni az elmúlt hetek terheit. Ki könnyebben, ki nehezebben viselte az új helyzetet, kinek jobban, kinek kevésbé hiányzott az iskola megszokott légköre. Annyiféle gyermek, megannyi személyiség, sokféle család, lehetőség és hajlandóság...hosszú a sor, amiben most mindanyian felsorakoztunk. Az elmúlt hetekben mindannyian megpróbáltunk egyenesen állni.

Imánkban hordoztuk a legkisebbek életét.

Ma kezdődik a húsvéti vakáció. Így szép a lelkünknek, így  cseng szépen.

Amikor karácsonykor elváltunk egymástól, tudtuk, hogy egy ideig vallásórán nem találkozhatunk a körülmények miatt: az imaházat javították, az udvar építőteleppé változott, hideg volt és korán sötétedett. Nem szerettünk volna teljesen elválni a gyermekektől, ezért hívtuk, jöjjenek az istentiszteletre...ez a próbálkozás nem vált be, de annál inkább örültünk annak a négy leánykának, aki rendszeresen, de legalábbis igyekezet itt lenni. Akkor ez volt a szomorúság oka, hogy nem tudjuk tartani a tevékenységeket, mert nincs hely, és lám, elmaradnak a gyermekek. Aztán terveztük emberileg, hogy húsvétra minden elkészül, rendet rakunk, bútorozunk és vakáció után már minden bizonnyal beindulhat a rendszeres találkozások sora. Ebben a tervezgetésben azonban úgy tűnik, nem beszélgettünk eleget az Úristennel, számításaink nem bizonyultak helyükön valóknak.

Így történt hát, hogy egy másik ösvényen járunk. De ha elég keskeny és szépen felsorakozunk, jó irányba haladhatunk.

És közben kapaszkodunk.

Mi például abba, hogy megtanítottuk a vallásórásoknak, hogy amikor a református ember hallja, hogy megkondul a harang, azt mondja: Drága jó Istenem, segíts meg! És biztosak vagyunk benne, hogy amikor  minden délben hallják a harangot, ha nem is többet és nem is egyebet, de ez a fohász sokuk ajkát elhagyja: Drága jó Istenem, segíts meg.

Elég egy pillanatra megállni, benne van az örökkévalóság.

Aztán kapaszkodtunk abba is, hogy az Úr imáját mindenikük tudja, és ha este azzal fekszik a gyermek, akkor csendes lesz álma, és reggel szép napra virrad.

És még abba is, hogy sokszor énekeltük együtt: Ne aggodalmaskodáj, nézz Istenedre fel... Ha netán eszébe jutott valakinek, biztosan nem félt a nehéz napokon.

Kapaszkodtunk abba, hogy a háborgó tengeren egy szavába került Jézusnak annak lecsendesítése, és a gyermekek ezt is tudják. Hogy nincs, mitől félni, hiszen velünk az Isten. Csak hinni kell.

Vannak emlékeink, kapaszkodóink, és ismét tervezünk. Most kicsit másképpen, többet konzultálva az Úristennel. Szeretnénk találkozni a vallásórásokkal, kicsikkel, nagyokkal. Ezért és úgy  kell mennünk előre, hogy terveinken áldás legyen.

A húsvéti vakációban sem kötjük vallásórásainkat a számítógépek képernyője elé.

Ehelyett buzdítunk minden családot a naponkénti imádságra, jóságra, szeretetre.

Ha pedig úgy gondolják, hogy belefér idejükbe, és a mindennapok tartogatnak szép pillanatokat,  a következőre kérjük vallásórásainkat:

Egy üres befőttes üvegre készítsenek egy szép címkét, amire írják rá: Hála néked, Istenünk! Majd naponként dobjanak bele egy kis cédulát, amire az aznapi ajándékot jegyzik fel, azt a jót, amiért hálásak. A hálaszivet jól ismerik a gyermekek, mindig körbe szoktuk adni. Lehet egy szó, egy mondat, egy történet, egy ráragasztott kisvirág...ezernyi ajándékot tartogat az élet számunkra. Ha sokáig leszünk távol, jó tömött lesz az üveg. Ha rövid ideig, akkor is megtömhetjük, ha sűrűbben teszünk hozzá. 

Abban a reményben, hogy az önmagunk felé fordulás, a hálás szív megtermi gyümölcsét, szeretettel várjuk, hogy majd meghallgassuk, vagy fénykép formájában megnézhessük, ízlelgessük az édes hálaszavak-rajzok-emlékek ízét.

Amíg újra látjuk egymást, az Úr vezessen mindenkit.

 4. Ebben az évben a húsvét

Nagycsütörtöktől húsvét harmadnapjáig lelki próbákkal, lelki feltöltődéssel, csendességgel teli utat tettünk meg.

Tudjuk előre, hogy a váratlan, szokatlan helyzetek nehezek lesznek, hogy  megpróbálnak, sokszor tapasztaljuk, hogy megerősödünk, másokor talán lankadunk is- de hogy pontosan milyen lesz és milyenné formált  minket az új helyzet, azt csak utána, lehet, hogy jóval utána tudjuk megfogalmazni, vagy akár érezzük tisztán, legalábbis tisztábban.

Nagycsütörtökön este 6 órától, nagypénteken délelőtt 11-től, nagyszombaton reggel 9-kor mentünk a templomba. Csak mi magunk, a család és a harangozónő. Ahogy a szabály, a vészhelyzet előírta. Anna lányunk mindvégig vállalta, ogy okoseszközével közvetíti az alkalmakat, hogy mindazok, akik otthonaikból követnék, megtehessék. Áldás, hogy szólhat a harang, hogy meszire hallatszik, áldás, hogy szólhat az Ige és áldás, hogy lélekben együtt lehetünk. Eddig eljutottunk, s furcsán szemlélve az új helyzetet, amikor a technika, az oly sokszor csalóka virtuális világ hoz egy másfajta élményt. Az élményt, hogy az Ige, ha szól, az ide-oda elhull. Tartjuk egymásban a reményt. Ilyen csendes nagypéntekünk, nagyszomatunk mégsosem volt, pedig ha valaki, mi a parókián biztosan betartjuk e két nap csendjét... Hogy vasárnapra virradólag örömének hangozzék.

Vasárnap délután 4 órakor közvetítettünk istentiszteletet, miután délelőtt a református egység jegyében a Duna TV sugárzott istentiszteletet, majd az Erdélyi TV Ft. Kató Béla püspök úr szolgálata által tette meghitté az ünnepet. Hétfőn és kedden rendes délelőtti órában, 11 órakor megtartottuk a másod és harmadnapi istentiszteleteket.

Mi magunk imádságos szívvel hozzuk kérésünket az Úr elé, hogy életünket tartsa meg, bűneinket ne nézze, hogy az úrvacsora közösségében ismét együtt lehessünk a templomban a gyülekezet körében.

Felcsendült az örömének, hallottuk az evangéliumot, s bár  a nagyszombati csend idén mintha tovább tartott volna, mégis azzal a biztos tudással, hittel megyünk tovább, hogy Jézus él, mi is élni fogunk...Ennél nagyobb bizonyosságunk nem lehet.

5. - DIGITÁLIS ESZKÖZIGÉNY-FELMÉRÉS

Arra a helyzetre való tekintettel, hogy Romániában a tavaszi vakációt követően az oktatás online formája törvényes keretet nyert, melynek értelmében az oktatási folyamat minden résztvevőjének kötelező ebbe bekapcsolódni, a romániai Magyar Szülők Szövetsége segíteni próbál azokon a diákokon, akinek nincs eszközük, melyek segítségével a tanév hátralévő időszakában tanulhatnak.

Fentemlített szervezet megkeresére az egyházak közvetítőkként kapcsolódnak be a folyamatba.

Amennyiben Gernyeszegen van olyan diák, akinek nincs a tanuláshoz való eszköze (ez lehet okostelefon, laptop, asztali gép, táblagép, okostévé- egy szükséges ezek közül), 2O2O. április 27. estig jelezheti igénylését.

Az igénylést e bejegyzés alatti megjegyzés rovatban lehet megtenni, az egyházközség pedig az adatokat továbbadja a munkacsoportnak.

A megítélés mikéntjéről fentnevezett szervezet szolgál további információkkal.

! Megjegyzés rovatba: név, cím, osztály, életkor

6. - KONFIRMÁCIÓI ELŐKÉSZÍTŐ

Hálás szívvel gondolunk vissza a tavalyi évre, amikor két alkalommal tettek ifjak konfirmációi fogadalmat gyülekezetünkben.

A nagyokkal egyidőben az első éves konfirmációra jelentkezők is elkezdték a felkészülést, már  a nyár folyamán, vakációs időben is, hogy amíg a következő évben újbúzazsenge ünnepe eljön, ők maguk is készen álljanak a fogadalomtételre.

Böjtfő vasárnapján, 2O2O. március 1-én a délutáni istentisztelet keretében a gyülekezet meghallgatta az első éves konfirmáció során tanultakat, ifjaink, akik időközben nyolcan maradtak, szép bizonyságát adták annak, hogy szívvel-lélekkel készülnek a konfirmációra.

Ennek az előkészületnek szerves részét képezi az istensztiszteletek látogatása, szeretettel gondolunk így vissza arra, hogy március 8-án még nyugodtan voltunk együtt a templomban- a kátésokkal is.

Március 15,én már nagyon kérdőjelez volt az istentiszteleten való részvétel, három kátés fiú mondta ekkor hangosan az imát ... Akkor kezdődött valami, amiről nem tudtuk, mit jelent, milyen hatással lesz ránk, meddig tart...Akkor kezdődött valami, amiről most is leginkább azt tudjuk, ami már megvolt, ami már lejárt. A hogyan tovább még ma is kérdőjeles.

Jó reménységgel vagyunk afelől, hogy konfirmandusaink is bekapcsolódnak az élőben közvetített istentiszteletekbe- s talán még kedvükre is van ez a modern világ :). Ugyanakkor nagyon várjuk, hogy nem közvetítve, hanem valósággal élőben lehessünk együtt a gyülekezet közösségében.

Nemsokára minden bizonnyal találkozhatunk, hiszen kiscsoport vagyunk, 8 gyermek ( vagy reményeink szerint 9), kellő távolságot tudunk tartani, mégis együtt lenni majd kátéórán.

Addig is, hetente egyszer, hétfőn este 6 órakor látjuk egymást a kátésokkal, elkezdtük tanulni a kátét, folytjuk a munkát.

Jó az Úr, s ha megtart, ezekből a körülményekből szedjük majd össze magunkat és egymást, hogy lélekben megerősödve, hitünkben növekedve állhassunk meg az úrasztala körül kérve a Szentlélek erejét az új ifjúság életére is.

7. - GONDOLAT- TERHEK

"... az eszem meg a lelkem lihegve próbálja utolérni azt, ami most van. ...Mert minden más lett...

Nem minden gondolattal és tapasztalattal jó egyedül maradni."(Hézser Gábor)

Néhány kedd óta érlelődött a gondolat, hogy jó lenne most egy felület, ahol a gyülekezet asszonyaihoz úgy lehetne szólni, ahogy csak mi tudunk- nem légbőlkapva, üres hangzatokkal, hanem ismerve egymást, egymás életét, családját, emlékekbe kapaszkodva és közös jövőt álmodva. Közös jövőért imádkozva.

És jött ez az élmény, hogy ha gondolat-terheket osztuk meg, akkor egymásért és önmagunkért is vagyunk. Akkor arrafelé tartunk, ahol betöltjük az élet törvényét.

Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. Galata, 6,2

Néhány kedd óta egy másfajta életet élünk.

Legalábbis sokak élete megváltozott...

És vannak, akik ugyanazt élik, mint azelőtt. Talán egyedül, öregen, betegen, távol a szerettektől, fárasztó, veszélyes munkával vagy éppen munka nélkül...

Néhány kedd óta nagy feladatot kaptunk.

Hogy jobbak legyünk. Akkor is, ha megváltozott az életünk, akkor is, ha maradt minden a régi. Akár jó, akár rossz.

Ha gond van, merjünk segítséget kérni, ha öröm van, mondjuk el, hogy megtanuljunk együtt és egymásnak örülni.

Így talán a könnyű élet is szebbé, a nehéz pedig könnyebbé válik.

8.- KORTALANUL

A belülről jövő válaszok érintenek meg leginkább. (Kívülről nem is igen van válasz, s jól van ez így.)

Mintha elképzelhetetlen helyzetek sora lenne ez

           huszonévesek kenyeret dagasztanak

           hatvanasok, hetvenesek az internet világában otthonosan mozognak

           nagymama online lecke után segít a gyereknek

           az egyetemista beköltözött saját liciskori szobájába

          a szomszédot nemigen lehet látni, de Amerika karnyújtásnyira van

          a kerítésen át oda-vissza gumikesztyűben is élmény a tollasozás

  

         s amit az olvasó most megél, arról talán sosem gondolta volna, hogy lehetséges.

Van, aki siratja a normalitást s van, aki abban reménykedik, hogy ami ezután jön, az lesz a normális. Embernek, természetnek...Mert ami volt- a rohanás, a mókuskerék,az elidegenedés, a ferde tekintet, a természet felélése és megannyi minden- az nem lehet a normális...

Hogyan lehetük együtt, ha annyira másak vagyunk?

Mindenféle variáns elképzelhető. Hogy egymástól kérdezünk, egymástól tanulunk, együtt örülünk, egymás idegeire megyünk, egymástól elzárkózunk, s aztán újra megkeressük egymást, egymást megismerjük, megszeretejük.

Hisszük, nem számít, hány éves az ember lánya, honnan jött, mi a neve s ki volt az apja, hol dolgozik és mennyiért, festi-e a haját, gyalogos vagy autóval érkezik :) stb. 

A hozzáadott értéke, a benne lakó szeretet számít.

S a szeretet kortalan.

           

Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentõl van; és mindaz, a ki szeret, az Istentõl született, és ismeri az Istent. 

1 János 4,7

VRJúlia

9.- KEDD 11 ÓRA

Emberileg számítva még egy hónapig biztosan nem találkozhatunk több, mint hárman egyszerre. (Vagyis a keddi és bármilyen más napi összejövetel élő formában esik.)

"...ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz." 1. Mózes 4,7

Úgy tenni (cselekedni, viselkedni), mintha az utolsó alkalom lenne.
Úgy születik minden bejegyzés, mintha az utolós lenne. (Nem úgy, ahogy mondani szokták, hogy valaki Úgy él, mintha nem lenne holnap- ez ugyanis teljesen mést jelent.)
Hanem úgy, hogy szívem-lelkem benne legyen. Hátha nem lesz még egy bejegyzés. Ezért vagy azért. S ha mégis, akkor újra meg újra ugyanúgy, mintha az utolsó lenne...
Úgy főzöm meg az ebédet, mintha az utolsó lenne. Legyen hát  a legfinomabb.
Úgy mosom fel a földet, mintha utolsó felmosás lenne. Legyen a legcsillogóbb.
Úgy teszem  a ruhát a szekrénybe, mintha utoljára tenném...
Sem a napot, sem az órát nem tudjuk.
Amikor utoljára öleltünk, nem tudtuk, hogy egy darabig utolsó lesz.
Akár az ajtó benyitása vagy magunk mögött való becsukása.
Nem tudtuk. mert azt gondoltuk, mindig van holnap.
Úgy szeretnék szólni, mintha utoljára tenném. Hogy szépen csengjen, simogasson.
S mert nem mindig sikerül, ezért is remélem, hogy lesz még holnap. Hogy újrapróbálhassam.

Amikor utoljára együtt voltunk az asszonyokkal, távolinak és idegennek tűnt a járvány. Nőnapot ünnepeltünk, magunkat, az életet. A delet-délutánt részben azzal töltöttük, hogy beszélgettünk róla. 2O2O. máárcius 1O-én közösen ebédeltünk jósokan. Akkor nem tudtam, hogy hamarosan kapaszkodó lesz Rozika néni néhány mondata. Elmesélte, milyen volt, amikor gyermekkorában járvány volt a faluban s a beteg házától mindkét irányba 1O-1O házat karantéba helyeztek. Az övéket is. Most pedig naponta eszembe jut, s kapaszkodom abba, ahogyan mondta: fegyelem, ellenőrzés, játék a kerítés két oldalán. Fegyelem volt és kibírtuk- valahogy így mondta. Így történt, hogy titokban megkönnyeztem a lányokat, amikor hátul a kertben,  a kerítés két oldalán, sok méter távolságra egymástól, fegyelmezetten fiú-leány-ország-városoztak.

Azóta kizöldültek, megteltek élettel a kertek.
...a növekedést az Isten adta.

Még most is, így is jól cselekedni s emelt fővel járni.

1O.- FÉLÚTON

Nemcsak sokfélék vagyunk.

Életünknek más-más pontján is állunk.

Fiatal felnőttek,

pályakeresők,

pályakezdők,
párkeresők, 

fiatal feleségek, 

fiatal anyák, 

iskolások anyái, 

régiséggel dolgozók,

felnőttek anyái, 

munkát keresők,

gyermeküket gyászolók,

fiatal özvegyek,

idős özvegyek,

unokákat váró fiatal nagymamák,

unokákkal játszó fiatal nagymamák,

idős asszonyok,

s dédanyák is vannak valahol,

újrakezdők,

társra várók,
egyedül megöregedők,

...

és elengedők.

S mindebben az a szép, hogy benne találjuk magunkat, örömünkkel-bánatunkkal, a holnapi nap  gondjával, feladataival. Ott vagyunk a sorban, s ez lehet az erőforrásunk: hogy valami miatt még a mai nap is ott vagyok, végezhetem a feladatom, lehetek áldás valaki számára.

Az elmúlt hét élményeit jegyezgettük, tartogattuk erre a keddre. Hogy ha jön egy újabb "kvázi"találkozás, akkor legyen a tarsolyunkban valami, ami erőt adjon, felvidítson, bátorítson mást is. Mindazokat, akik idekattintnak.

Volt beszélgetés, kedves szó, ragaszkodás egy nagy piros vájling spenótba gyúrva, hallottunk gyermeknevetést. De megtudtuk azt is, hogy van a közelünkben szenvedő is, és be kellett látnunk, hogy onnan, ahol mi állunk, az életnek csak az egyik oldala látszik...

Most, amikor a világ tanítása arról szól, hogy tartsunk távolságot, mi nem tudunk nem arra gondolni, hogy nagyobb szükségünk van egymásra, mint valaha. Az elfogadásra, a segítségkérésre és adásra, a megértésre, az odafordulásra, az őszinteségre és az imádságra.

Végignézzük a felsorolást, és biztosan tudjuk, hogy ki-ki megtalálja a maga feladatát ott, az életnek azon a pontján, ahol éppen van, térben és időben egyaránt.

Legyen a következő napokban az emberi találkozásokon túl vagy éppen azok által kinek-kinek olyan istenélményben része, mely erőt, ad, tovább visz és lelkeket megmosolyogtat.

Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel. Róma, 12, 6-8

11. - SZABADTÉRI ISTENTISZTELET

Kedves testvéreink!

Holnap, vasárnap, május 17-én, 11 órától szeretettel várjuk a gyülekezetet a templomkertben tartandó istentiszteletre. Létszámkorlátozás nincs, a hatályban lévő védekezési rendeleteket kell betartani (szájmaszk viselése és 1,5-2 méter távolságtartás), időseink számára széket bíztosítunk. Az átmeneti időszakban az istentiszteletünket a megszokott módon a közösségi oldalon is közvetítjük.

Isten iránti hálával, a holnapi találkozás reményében, Veress Róbert lelkipásztor

„Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12)

12.- OLVASMÁNY SZÜLŐKNEK,

akiknek gyermeke vallásórás...

És úgy általában is. 

Ismét egy másfajta szombat volt ma.
             Ma sem tartottunk vallásórát. (Előzményekben ismert okonál fogva.)
             Mire megszokták volna  a szülők, hogy a gyermekeknek még szombaton is üzen valaki valamit, ha csak egy kis léleknek való bátorítást is, azt is hol borzosan, hol rekedten, hol csak írva, hol így-hol úgy, szóval mire ezt is megszokták volna- ma nem volt üzenet.
             Ma volt az első szombat hosszú ideje, hogy papír és különösebb indoklás nélkül, pusztán állampolgári  felebaráti érzületre alapozva a családok akár kirándulhattak is. Halászni, sétálni, biciklizni, szülinapozni  (stb) is lehetett ma mindenféle jól belénk súlykolt szabályok betartásával.

Ugyan, ki olvasta volna a lelki üzenetet...?

Így történt, hogy hosszasan, gyúrva-gyömöszölve a szavakat, születik a történet, hogy legyen...mára, holnapra, jövő hétre, kit tudja, mikorra.

Nagyon kedves szülőtársamnak "mondtam" a héten, hogy ez a mai üzenet a hálabefőttekről fog szólni. Arról, hogy mennyire vártuk, hogy lássuk, kinél hogyan telik a kis üveg. És arról, hogy - amióta nem is mutattuk- azóta nem érkezett több hír. És emiatt én félni kezdtem: mi van akkor, ha a gyermekek életében baj van, gondok vannak, és ezek felülkerekedtek a hála megtapasztalásán, mi van akkor, ha a családok úgy érzik esténként, nincs is már miért hálát adni...Nem jó erre gondolni, elhessegettem ezeket a képzelgéseket: biztosan nem fér bele az időbe a mindenesti, időnkénti, egyszer-kétszer való cédula megírása...De a szívek biztosan mindenütt hálásak, és biztosan minden vallásórásunk életében történtek az elmúlt bő egy hónapban jó dolgok, nagyon jó dolgok. Még ha apróbbak is azoknál, amikhez szokva voltak.

Hihetetlen békesség tud az ember szívében lakni, ha nincsenek másokkal szemben elvárásai. ( és önmagával szemben is csak annyi és olyan, hogy az előre viszi, azzal élni tud) Nem baj, ha nem ér ide a fotó, a lényeg, az egyetlen lényeg, hogy a kapocs az Úristennel egyre erősödjön a gyermekek életében.

Nálunk megtelt a kissüveg, ki is cseréltük, mert kellett a hely, talán egyszer vagy kétszer nem került bele cetli, tegnap este 37 db volt. Mert a gyermek lelkiismeretes. Annak ellenére, hogy sokszor, túl sokszor nem beszélünk arról, hogy mit írt. Mert elfelejtem megkérdezni. De amikor elmondja, jól esik hallani, hogy az élet egyszerű dolgai értékesek számára: Szép napom volt, Finom volt az ebéd, Ma mindenki jókedvű volt, Ma jól feletem matekórán...És hol mélyebb, hol egyszerűbb gondolatok válatoknak.

Nem jött visszajelzés, azt gondoltam, valami nincs rendben.

Akkor ki kell találni valami mást.

Egy lapos kő kerül minden udvaron, ha nem egyéb egy katica vagy bármi más festéssel rajta ( a gyerek hozta haza még annak idején az oviból, vallásóráról :) ). Ha gond van, ha kényelmetlen valami, vagy egyszerűen már túl sok lett belőle, azt rá kell írni egy filccel a kőre. És aztán lesz egy nap, amikor tartunk vallásórát. Akkor lesétálunk gyönyörű  Marosunk partjára és jó messzire eldobjuk  a köveket. Hogy elvigye a víz, minden gondunkkal együtt. Addig szemzgethetünk vele, a küzdelem is része az életünknek.

Várjuk az életjelt, bármilyen formában, s kívánjuk, minden vallásórásunkat családja biztonságos körében hordozza tenyerén az Úr.