Pandémia idején a gyülekezetben 8.- Kortalanul

A belülről jövő válaszok érintenek meg leginkább. (Kívülről nem is igen van válasz, s jól van ez így.)

Mintha elképzelhetetlen helyzetek sora lenne ez

           huszonévesek kenyeret dagasztanak
           hatvanasok, hetvenesek az internet világában otthonosan mozognak
           nagymama online lecke után segít a gyereknek
           az egyetemista beköltözött saját liciskori szobájába
          a szomszédot nemigen lehet látni, de Amerika karnyújtásnyira van
          a kerítésen át oda-vissza gumikesztyűben is élmény a tollasozás
  
         s amit az olvasó most megél, arról talán sosem gondolta volna, hogy lehetséges.

Van, aki siratja a normalitást s van, aki abban reménykedik, hogy ami ezután jön, az lesz a normális. Embernek, természetnek...Mert ami volt- a rohanás, a mókuskerék,az elidegenedés, a ferde tekintet, a természet felélése és megannyi minden- az nem lehet a normális...

Hogyan lehetük együtt, ha annyira másak vagyunk?

Mindenféle variáns elképzelhető. Hogy egymástól kérdezünk, egymástól tanulunk, együtt örülünk, egymás idegeire megyünk, egymástól elzárkózunk, s aztán újra megkeressük egymást, egymást megismerjük, megszeretejük.

Hisszük, nem számít, hány éves az ember lánya, honnan jött, mi a neve s ki volt az apja, hol dolgozik és mennyiért, festi-e a haját, gyalogos vagy autóval érkezik :) stb. 

A hozzáadott értéke, a benne lakó szeretet számít.
S a szeretet kortalan.
           

Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentõl van; és mindaz, a ki szeret, az Istentõl született, és ismeri az Istent. 

1 János 4,7

VRJúlia