Pandémia idején a gyülekezetben 12.- Olvasmány szülőknek,

akiknek gyermeke vallásórás...

És úgy általában is. 

Ismét egy másfajta szombat volt ma.
             Ma sem tartottunk vallásórát. (Előzményekben ismert okonál fogva.)
             Mire megszokták volna  a szülők, hogy a gyermekeknek még szombaton is üzen valaki valamit, ha csak egy kis léleknek való bátorítást is, azt is hol borzosan, hol rekedten, hol csak írva, hol így-hol úgy, szóval mire ezt is megszokták volna- ma nem volt üzenet.
             Ma volt az első szombat hosszú ideje, hogy papír és különösebb indoklás nélkül, pusztán állampolgári  felebaráti érzületre alapozva a családok akár kirándulhattak is. Halászni, sétálni, biciklizni, szülinapozni  (stb) is lehetett ma mindenféle jól belénk súlykolt szabályok betartásával.

Ugyan, ki olvasta volna a lelki üzenetet...?

Így történt, hogy hosszasan, gyúrva-gyömöszölve a szavakat, születik a történet, hogy legyen...mára, holnapra, jövő hétre, kit tudja, mikorra.

Nagyon kedves szülőtársamnak "mondtam" a héten, hogy ez a mai üzenet a hálabefőttekről fog szólni. Arról, hogy mennyire vártuk, hogy lássuk, kinél hogyan telik a kis üveg. És arról, hogy - amióta nem is mutattuk- azóta nem érkezett több hír. És emiatt én félni kezdtem: mi van akkor, ha a gyermekek életében baj van, gondok vannak, és ezek felülkerekedtek a hála megtapasztalásán, mi van akkor, ha a családok úgy érzik esténként, nincs is már miért hálát adni...Nem jó erre gondolni, elhessegettem ezeket a képzelgéseket: biztosan nem fér bele az időbe a mindenesti, időnkénti, egyszer-kétszer való cédula megírása...De a szívek biztosan mindenütt hálásak, és biztosan minden vallásórásunk életében történtek az elmúlt bő egy hónapban jó dolgok, nagyon jó dolgok. Még ha apróbbak is azoknál, amikhez szokva voltak.

Hihetetlen békesség tud az ember szívében lakni, ha nincsenek másokkal szemben elvárásai. ( és önmagával szemben is csak annyi és olyan, hogy az előre viszi, azzal élni tud) Nem baj, ha nem ér ide a fotó, a lényeg, az egyetlen lényeg, hogy a kapocs az Úristennel egyre erősödjön a gyermekek életében.

Nálunk megtelt a kissüveg, ki is cseréltük, mert kellett a hely, talán egyszer vagy kétszer nem került bele cetli, tegnap este 37 db volt. Mert a gyermek lelkiismeretes. Annak ellenére, hogy sokszor, túl sokszor nem beszélünk arról, hogy mit írt. Mert elfelejtem megkérdezni. De amikor elmondja, jól esik hallani, hogy az élet egyszerű dolgai értékesek számára: Szép napom volt, Finom volt az ebéd, Ma mindenki jókedvű volt, Ma jól feletem matekórán...És hol mélyebb, hol egyszerűbb gondolatok válatoknak.

Nem jött visszajelzés, azt gondoltam, valami nincs rendben.

Akkor ki kell találni valami mást.

Egy lapos kő kerül minden udvaron, ha nem egyéb egy katica vagy bármi más festéssel rajta ( a gyerek hozta haza még annak idején az oviból, vallásóráról :) ). Ha gond van, ha kényelmetlen valami, vagy egyszerűen már túl sok lett belőle, azt rá kell írni egy filccel a kőre. És aztán lesz egy nap, amikor tartunk vallásórát. Akkor lesétálunk gyönyörű  Marosunk partjára és jó messzire eldobjuk  a köveket. Hogy elvigye a víz, minden gondunkkal együtt. Addig szemzgethetünk vele, a küzdelem is része az életünknek.

Várjuk az életjelt, bármilyen formában, s kívánjuk, minden vallásórásunkat családja biztonságos körében hordozza tenyerén az Úr.