Pandémia idején a gyülekezetben 3. Gyermekeknek

Ma kezdődik a tavaszi vakáció.
Gyermekeink válláról engedjük kicsit elszállni az elmúlt hetek terheit. Ki könnyebben, ki nehezebben viselte az új helyzetet, kinek jobban, kinek kevésbé hiányzott az iskola megszokott légköre. Annyiféle gyermek, megannyi személyiség, sokféle család, lehetőség és hajlandóság...hosszú a sor, amiben most mindanyian felsorakoztunk. Az elmúlt hetekben mindannyian megpróbáltunk egyenesen állni.

Imánkban hordoztuk a legkisebbek életét.

Ma kezdődik a húsvéti vakáció. Így szép a lelkünknek, így  cseng szépen.

Amikor karácsonykor elváltunk egymástól, tudtuk, hogy egy ideig vallásórán nem találkozhatunk a körülmények miatt: az imaházat javították, az udvar építőteleppé változott, hideg volt és korán sötétedett. Nem szerettünk volna teljesen elválni a gyermekektől, ezért hívtuk, jöjjenek az istentiszteletre...ez a próbálkozás nem vált be, de annál inkább örültünk annak a négy leánykának, aki rendszeresen, de legalábbis igyekezet itt lenni. Akkor ez volt a szomorúság oka, hogy nem tudjuk tartani a tevékenységeket, mert nincs hely, és lám, elmaradnak a gyermekek. Aztán terveztük emberileg, hogy húsvétra minden elkészül, rendet rakunk, bútorozunk és vakáció után már minden bizonnyal beindulhat a rendszeres találkozások sora. Ebben a tervezgetésben azonban úgy tűnik, nem beszélgettünk eleget az Úristennel, számításaink nem bizonyultak helyükön valóknak.

Így történt hát, hogy egy másik ösvényen járunk. De ha elég keskeny és szépen felsorakozunk, jó irányba haladhatunk.

És közben kapaszkodunk.

Mi például abba, hogy megtanítottuk a vallásórásoknak, hogy amikor a református ember hallja, hogy megkondul a harang, azt mondja: Drága jó Istenem, segíts meg! És biztosak vagyunk benne, hogy amikor  minden délben hallják a harangot, ha nem is többet és nem is egyebet, de ez a fohász sokuk ajkát elhagyja: Drága jó Istenem, segíts meg.

Elég egy pillanatra megállni, benne van az örökkévalóság.

Aztán kapaszkodtunk abba is, hogy az Úr imáját mindenikük tudja, és ha este azzal fekszik a gyermek, akkor csendes lesz álma, és reggel szép napra virrad.

És még abba is, hogy sokszor énekeltük együtt: Ne aggodalmaskodáj, nézz Istenedre fel... Ha netán eszébe jutott valakinek, biztosan nem félt a nehéz napokon.

Kapaszkodtunk abba, hogy a háborgó tengeren egy szavába került Jézusnak annak lecsendesítése, és a gyermekek ezt is tudják. Hogy nincs, mitől félni, hiszen velünk az Isten. Csak hinni kell.

Vannak emlékeink, kapaszkodóink, és ismét tervezünk. Most kicsit másképpen, többet konzultálva az Úristennel. Szeretnénk találkozni a vallásórásokkal, kicsikkel, nagyokkal. Ezért és úgy  kell mennünk előre, hogy terveinken áldás legyen.

A húsvéti vakációban sem kötjük vallásórásainkat a számítógépek képernyője elé.
Ehelyett buzdítunk minden családot a naponkénti imádságra, jóságra, szeretetre.

Ha pedig úgy gondolják, hogy belefér idejükbe, és a mindennapok tartogatnak szép pillanatokat,  a következőre kérjük vallásórásainkat:

Egy üres befőttes üvegre készítsenek egy szép címkét, amire írják rá: Hála néked, Istenünk! Majd naponként dobjanak bele egy kis cédulát, amire az aznapi ajándékot jegyzik fel, azt a jót, amiért hálásak. A hálaszivet jól ismerik a gyermekek, mindig körbe szoktuk adni. Lehet egy szó, egy mondat, egy történet, egy ráragasztott kisvirág...ezernyi ajándékot tartogat az élet számunkra. Ha sokáig leszünk távol, jó tömött lesz az üveg. Ha rövid ideig, akkor is megtömhetjük, ha sűrűbben teszünk hozzá. 

Abban a reményben, hogy az önmagunk felé fordulás, a hálás szív megtermi gyümölcsét, szeretettel várjuk, hogy majd meghallgassuk, vagy fénykép formájában megnézhessük, ízlelgessük az édes hálaszavak-rajzok-emlékek ízét.

Amíg újra látjuk egymást, az Úr vezessen mindenkit.