Olvasnivaló - Az Istenről
Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínűleg, mert nem
emberi és földi, hanem isteni. Az ember, mikor elképzeli és képen vagy
szobor alakjában kifejezi az Istent, mindig valamilyen szakállas ősapát
képzel el és fejez ki, egyfajta törzsfőnököt, sok hajjal, peplumban,
gyapjas szakállal, mint egy rabbit vagy francia tanfelügyelőt. Így
ábrázolták a görögök és rómaiak Zeuszt és Jupitert, így a kereszténység
az Atyát. Ez az ábrázolás mindig megzavart, szégyenérzettel töltött el.
Az ilyen emberszabású Istent, akinek ondolált szakálla van, s orra is
van, melyet időnként nyilván kifúj, nem érezhettem igazi Istennek. Az
Atya, Fiú és Szentlélek ábrázolásai közül csak a Szentlélek elképzelése
tetszett Istenhez méltónak. Isten alkotta és igazgatja a világot, s
ezért bizonyos, hogy a világ hasonlít Reá is - de Isten nem lehet
emberi, mert máskülönben borbélyhoz is kellene járnia. Ez az együgyűség
mindig felbosszantott. Az én Istenemnek nincs szakálla, sem pepluma.
Minden dolgok mögött van, mint Erő és Értelem. Isten számomra a Szándék,
mely áthatja a világot. Ez a Szándék tudatos. Ezért tudok beszélni
vele, hamis elképzelések nélkül, ahogyan a parányi értelem beszél a
végső, a nagybetűs Értelemmel.
Márai Sándor: Füves könyv - részlet-
Megjegyzések
Megjegyzés küldése