Ilyen volt

A reggel: a csorda jellegzetes zaja éppen elég volt ébresztőnek, s a friss levegőn mindenki percek alatt magához is tért, következhetett a reggeli torna, kisebb-nagyobb lelkesedéssel fűszerezve. Egy nap sem hagytuk ki, becsületünkre váljon.

 



A reggeli: szendvics, lekváros, pástétomos, csokikrémes kenyér, tojás,müzli a terítéken.Ez a mozzanat is megtartatott minden nap.



A délelőtt a kötött foglalkozásoké volt, terveink szerint ekkor lett volna  a bibliatanulmányozás, témák feldolgozása. Aztán az időjárás beleszólt, vagy csak egyszerűen kíváncsi volt a kreativitásunkra, ami az időbeosztást, annak rugalmasságát illeti, így történhetett meg, hogy két alkalommal délelőtt volt az egyéb program, délután pedig a tulajdonképpeni tevékenység.
Az öt téma feldolgozása az imádság, ének, téma felvezetés, beszélgetés, bibliai történet, feldolgozást elősegítő feladatok, játékok, kézművesség , ének, lezárás sémát követte. Sikerült minden nap új történetet áttanulmányozni, sikerült a tervezett öt éneket megtanulni, valamint a már ismerteket feleleveníteni, a feldolgozásban a leginkább a csoportmunka tetszett a résztvevőknek, minden alkalommal szívesen fogadták a feladatot, és örömmel mutatták azt be.


















A dél meghatározó mozzanata az ebéd volt, mindig finom, elegendő :), s amit  szintén sosem hagytunk ki .




A kiegészítő tevékenységek során- sétáltunk a faluban, megörvendeztettük a boltost, akinek két nap alatt el is fogyott minden valamire való áruja az üzletből, meglátogattuk a református templomot, s rácsodálkoztunk a lábbal működtetett harmóniumra, amit muzsikusunk igen szépen meg is szólaltatott, s bár a gondozónő nem sokat tudott mesélni a templomról, mi azért megörvendeztettük őt néhány énekkel, voltunk erdőt járni, s így lett tábortüzünk is, majd utolsó nap- már a buszokkal- meglátogattuk a kőrispataki Szalmakalap Múzeumot is.















Kiemelt helyet kapott még:
- a foci, hol önmagunkkal, hol pedig a szintén Bözödön nyaraló gógánváraljai gyermekkel
- a kézimunkázás- a szalmadíszek készítése helyi kézművesasszony irányítása alatt , bibliajelző készítése, óriásplakát csoportos festése, a rajzverseny és az aszfaltrajz
- a bibliai lottó
- a furulyások gyakorlása
- a falusi trambulin gyötrése
- a nagy fiúknak a vízhordás
- az ég kémlelése, hogy vajon lesz-e még eső
- a siránkozás, hogy nincs mobiljel
- a rágcsálás
- a hajcsavarás
- körömlakkozás :)
- zenei műveltségünk felsőbb szintekre emelése- a szomszédék autójából áradó nótaszótól, de leginkább Ádám kedves muzsikájától
-valamint a sáros cipők letakarítása.



















Az este: vacsorával kezdődött minden esetben, majd a reflektorfényben folytatódott a csoportok tematikus produkcióinak bemutatásával, énekléssel, utolsó este pedig tábortűzzel, szalonnasütéssel.Csendes beszélgetések is kialakultak. :)















Az éjszakák jelentették  a legtöbb kalandot- az eső miatti összezsúfolódás, a fogkrémes vadászatok valamint az éjjeli torna a pályán jelentették e napszak programját.
 ( Erről kép nincs:) )

S ha vasárnap a konfirmálók jelezték, visszamennének, akkor minden bizonnyal szép táborunk volt.
Istennek legyen érte hála.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések