Pörögnek
az események.
S amikor mesélek valamelyik rétegéről, csoportjáról gyülekezetünknek, mindig arra gondolok, a többiekről is rögtön kellene- mert gyermekek, kisebb és nagyobb ifjak, kórus, presbiterek és az asszonyok, konfirmálók, és mindazok, akik szervezetten egyik fentnevezett csoporthoz sem tartoznak, mégis gyülekezetünk aktív, lelkes tagjai, megérdemlik, hogy megörökítsük szolgálatukat, tevékenységüket. Példaként szolgáljon az utókornak. És a jelennek, mindenképpen.
És akkor az elmúlt hetek- mindenkiről :)
Semmi sem szebb annál, amikor a templomkert tele van gyerekekkel, akik vallásórára gyülekeznek. Egyik csoport megvárja, míg a másik végez, s közben, talán az utolsó hóból hóembercsaládokat épít. Vasárnap is csodálják a templomba igyekezők, s következő héten visszavárják az építőket az akkor már megroskadt öregek. Az elmúlt hetekben lelkesen dolgoztak a gyerekek, Jézus életének főbb eseményeit tanulmányozva, azokból példát merítve, biztatjuk őket, járjanak együtt Vele az úton, a mindennapokban is, legyen pálcájuk a biztos hit,fényük a remény, s angyaluk a szeretet. S az elolvadt hó után együtt is köszöntötték az ébredő természetet hálát adva, hogy mindezt egészségben , boldog gyermekkorban érhették meg...Magam örömmel várom az óvodásokat és előkészítősöket, és legalább ugyanakkora örömmel hallgatom az iskolások szombati tevékenységeiről szóló beszámolókat.
Szolgálatokkal, próbákkal és egyéb közösségépítő alkalmakkal volt tele az elmúlt két hét alatt kórusunk élete is.
Március 9-én részt vettünk a Gecse utcai református templomban szervezett kórustalálkozón, amikor egykori karvezetőnkre, Csíki Ágnes tanárnőre emlékeztünk azokkal a kórusokkal együtt , akikkel szintén együtt dolgozott. Értékes, minőségi egyházzenét hallgattunk és énekeltünk, és gyönyörködtünk a Református Kollégium fiataljaiban, bennük remélve jövőnk virágzó gyülekezetinek alapjait.
S minthogy a kikapcsolódás mintegy megkoronázza munkánkat, március 10-én Kolozsváron a Cirkuszhercegnő-t néztük meg- a kórus és sok gyülekezeti tag együtt. Minden ilyen alkalom után , így most is elmondjuk: kellenek az ilyenfajta események, mik kibillentenek a hétköznapokból, és segítenek egymást jobban megismerni.
Közben meg intenzíven zajlottak a próbák, hiszen kedves kórustagunk édesanyja koporsója mellett kellett megállnunk, osztoznunk a család fájdalmában és vigasztalásért imádkozva, nemzeti ünnepünkön is nekünk jutott a megtisztelő feladat,hogy a koszorúzás ideje alatt énekelhessünk a templomkertben.
S ha az ünneplésben együtt vagyunk, egymást ünnepelni tudjuk, büszkék vagyunk arra is, hogy a nehézségekben, aggodalmakkal teli napokon is össze tudunk fogni. ma mindannyian úgy térhetünk nyugovóra, hogy érezzük, kedves kórustagunk, ki műtét után lábadozik, talán mosollyal az arcán fekszik, mert örült látogatásunknak, és erőt merített akkor, amikor érezte, visszavárjuk, és csak éppen annyi szünetet tartunk, amíg ő is felépül. Azután tovább folytatjuk az éneklést. Isten dicsőségére.
A sűrű eseményekkel teli hetekben fiataljaink is tetemes részt vállaltak A sötét lobogó című színpadi alkotást tanulták lelkesen, hogy nemzeti ünnepünkön felléphessenek, szemeket-szíveket gyönyörködtetve. Ezek a fiatalok kisiskolások voltak, amikor megismertük őket. Azóta folyamatosan itt vannak, az egyház körül, és igen büszkén mondhatjuk, hogy végig számíthattunk rájuk, mára már kész felnőttekké váltak, és sokszor önmagukat is felülmúlva segítenek, dolgoznak azért, hogy értékeket közvetítsenek, a bibliaórákon pedig öröm velük együtt lenni.
Jó nekünk, hogy ezen az úton, mit életnek hívunk, könnyedén járhatunk, mert velünk az Isten, aki együtt halad velünk, és amikor a legnehezebb nekünk, akkor vállaink hordoz, hogy enyhítse sorsunkat.
Visszanézem, s látom: hosszú bejegyzés...De így kerek. Felaprítani nem lehet azt, ami teljes egész.
Istennek hála, hogy van, miről mesélni, van, kiről számot adni, és reményeink szerint van, aki olvassa, s mindezeket szívébe zárja.
S amikor mesélek valamelyik rétegéről, csoportjáról gyülekezetünknek, mindig arra gondolok, a többiekről is rögtön kellene- mert gyermekek, kisebb és nagyobb ifjak, kórus, presbiterek és az asszonyok, konfirmálók, és mindazok, akik szervezetten egyik fentnevezett csoporthoz sem tartoznak, mégis gyülekezetünk aktív, lelkes tagjai, megérdemlik, hogy megörökítsük szolgálatukat, tevékenységüket. Példaként szolgáljon az utókornak. És a jelennek, mindenképpen.
És akkor az elmúlt hetek- mindenkiről :)
Semmi sem szebb annál, amikor a templomkert tele van gyerekekkel, akik vallásórára gyülekeznek. Egyik csoport megvárja, míg a másik végez, s közben, talán az utolsó hóból hóembercsaládokat épít. Vasárnap is csodálják a templomba igyekezők, s következő héten visszavárják az építőket az akkor már megroskadt öregek. Az elmúlt hetekben lelkesen dolgoztak a gyerekek, Jézus életének főbb eseményeit tanulmányozva, azokból példát merítve, biztatjuk őket, járjanak együtt Vele az úton, a mindennapokban is, legyen pálcájuk a biztos hit,fényük a remény, s angyaluk a szeretet. S az elolvadt hó után együtt is köszöntötték az ébredő természetet hálát adva, hogy mindezt egészségben , boldog gyermekkorban érhették meg...Magam örömmel várom az óvodásokat és előkészítősöket, és legalább ugyanakkora örömmel hallgatom az iskolások szombati tevékenységeiről szóló beszámolókat.
Szolgálatokkal, próbákkal és egyéb közösségépítő alkalmakkal volt tele az elmúlt két hét alatt kórusunk élete is.
Március 9-én részt vettünk a Gecse utcai református templomban szervezett kórustalálkozón, amikor egykori karvezetőnkre, Csíki Ágnes tanárnőre emlékeztünk azokkal a kórusokkal együtt , akikkel szintén együtt dolgozott. Értékes, minőségi egyházzenét hallgattunk és énekeltünk, és gyönyörködtünk a Református Kollégium fiataljaiban, bennük remélve jövőnk virágzó gyülekezetinek alapjait.
S minthogy a kikapcsolódás mintegy megkoronázza munkánkat, március 10-én Kolozsváron a Cirkuszhercegnő-t néztük meg- a kórus és sok gyülekezeti tag együtt. Minden ilyen alkalom után , így most is elmondjuk: kellenek az ilyenfajta események, mik kibillentenek a hétköznapokból, és segítenek egymást jobban megismerni.
Közben meg intenzíven zajlottak a próbák, hiszen kedves kórustagunk édesanyja koporsója mellett kellett megállnunk, osztoznunk a család fájdalmában és vigasztalásért imádkozva, nemzeti ünnepünkön is nekünk jutott a megtisztelő feladat,hogy a koszorúzás ideje alatt énekelhessünk a templomkertben.
S ha az ünneplésben együtt vagyunk, egymást ünnepelni tudjuk, büszkék vagyunk arra is, hogy a nehézségekben, aggodalmakkal teli napokon is össze tudunk fogni. ma mindannyian úgy térhetünk nyugovóra, hogy érezzük, kedves kórustagunk, ki műtét után lábadozik, talán mosollyal az arcán fekszik, mert örült látogatásunknak, és erőt merített akkor, amikor érezte, visszavárjuk, és csak éppen annyi szünetet tartunk, amíg ő is felépül. Azután tovább folytatjuk az éneklést. Isten dicsőségére.
A sűrű eseményekkel teli hetekben fiataljaink is tetemes részt vállaltak A sötét lobogó című színpadi alkotást tanulták lelkesen, hogy nemzeti ünnepünkön felléphessenek, szemeket-szíveket gyönyörködtetve. Ezek a fiatalok kisiskolások voltak, amikor megismertük őket. Azóta folyamatosan itt vannak, az egyház körül, és igen büszkén mondhatjuk, hogy végig számíthattunk rájuk, mára már kész felnőttekké váltak, és sokszor önmagukat is felülmúlva segítenek, dolgoznak azért, hogy értékeket közvetítsenek, a bibliaórákon pedig öröm velük együtt lenni.
Jó nekünk, hogy ezen az úton, mit életnek hívunk, könnyedén járhatunk, mert velünk az Isten, aki együtt halad velünk, és amikor a legnehezebb nekünk, akkor vállaink hordoz, hogy enyhítse sorsunkat.
Visszanézem, s látom: hosszú bejegyzés...De így kerek. Felaprítani nem lehet azt, ami teljes egész.
Istennek hála, hogy van, miről mesélni, van, kiről számot adni, és reményeink szerint van, aki olvassa, s mindezeket szívébe zárja.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése