Pandémia idején a gyülekezetben 16.- Mindennek megvan a maga ideje

A szólás felelőssége egyre nagyobb. Egyre inkább tudatosul. Ahogy a hallgatásé, a csendé is.

Legboldogabb napjaink, amikor apró dolgok történnek, azok is csendben. Amikor jó, hogy kikerült  a vacsora, szép lett a házi feladat, kisütött a Nap, nem fájt annyira a fájás, nőtt csendben a fű, kerültek kedves emlékek arról, aki tegnap még volt, de ma már nincs, amikor megkerül a mindenkihez szólni tudó üzenet, amikor  szárad a menta s a szélfújta magból kikelt németszegfű öt szála üzeni: nem a mi kezünben van az élet. S ez  így van jól.

      

"Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek.

Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; 

ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának.

Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak;

ideje van a rombolásnak, és ideje van az építésnek.

Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek;

ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak.

Ideje van a kövek szétszórásának, és ideje van a kövek összegyűjtésének; 

ideje van az ölelésnek, és ideje van az öleléstől való tartózkodásnak.

Ideje van a keresésnek, és ideje van az elvesztésnek; 

ideje van a megőrzésnek, és ideje van az eldobásnak.

Ideje van a szaggatásnak, és ideje van a megvarrásnak;

ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak.

Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlöletnek; 

ideje van a harcnak, és ideje van a békességnek. 

"Prédikátor 3,1-8