Negyedévnyi református élet
2O17 is a pörgés, eseménydús mindennapok évének bizonyul.
Január a családlátogatás és az imahét hónapja volt. Sikerült végigjárni a gyülekezetet, felkeresni imádsággal, évindító igével mindazokat a hajlékokat, akik hozzánk tartoznak, ahonnan vasárnapról vasárnapra mindig várunk valakit az istentiszteletre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen nagy áldás, hogy sokan jól vannak, épülnek, szépülnek, gyarapodnak, s hogy mi magunk is lehetünk a segítség, a jobbra fordítás eszközei ott, ahol esetleg arra van szükség, ahol megpróbáltatás, betegség, gyász vagy nélkülözés van. A közös imádságnak és az összefogásnak nagy ereje van. Ezt mutatta meg gyülekezetünk akkor is, amikor önzetlenül adakozott a magyarpéterlaki Dézsi család részére, hozzájárulva ahhoz, hogy egy hónap után visszaköltözhessenek saját otthonukba, és megpróbálják ott folytatni, ahol derékba tört életük azon a fájdalmas hajnalon.
Az imahetet vendéglelkészekkel tartottuk, érdekes tapasztalat, hogy gyülekezetünkben főleg az idegen lelkészek estéin telik meg a templom. Az újra való nyitottságnak örülünk, miközben nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem az igehirdető személye a fontos és lényeges elem ezeken az estéken és minden istentiszteleti alkalmon.
Februárban elkezdődtek a nőszövetségi bibliaórák, második próbálkozásra sikeresen. A kezdetben szerda délutánra meghirdetett alkalomra csupán ketten jöttek el, így egy merész gondolat nyomán délelőttre lettek hirdetve a bibliaórák. És lett ennek sikere- igaz, hogy a nyugdíjas korosztály az, aki ezeken a bibliaórákon részt tud venni, így a munkásosztálynak, fiatalabbaknak új időpontokat kell találni, de szívmelengető, ahogyan a rendszeres bibliaórás asszonyok hétről hétre itt vannak, nyitottak azokra a témákra, amelyek előkerülnek, és minden olyan tevékenységre, melyeket az évek során hagyományosan meg szoktunk szervezni.
Kiemelkedő eseménye volt ennek a hónapnak a magyar református egyház 45O. évfordulója alkalmával rendezett ünnepi istentisztelet, melyen kórusunk szolgált, pályafutásán első alkalommal a karzatból, végigkísérve énekeivel az istentiszteletet. Az imaházban a gyerekek vasárnapi iskolában, a templomban felnőttek, nagyjából minden rétegét képviselve gyülekezetünknek emlékeztünk arra az alkalomra, amelyen egyházunk hivatalos megalakulását jegyezték. Ugyanezen a napon, február 26-án tettük meg szokásos évi látogatásunkat a Kolozsvári Magyar Operába.
Március a kitavaszodás, az új élet reménységének hónapja, nem maradhatott el a nőnapi ünneplés , a nemzeti ünnep méltó megtartása- bár itt némi kételyünk azért támadt, hogy most, amikor szabad, lehet és kellene is ünnepelni, hol maradnak az emberek, hiszen viszonylag kevesen voltunk a délutáni istentiszteleten, de mert annál lelkesebb volt az a csapat, aki az első gernyeszegi nótaestbe bekapcsolódott , végül azzal zártuk az ünneplést, hogy mindazok, akik megtehették és meg akarták tenni, azok ünnepeltek, és lényeg tk a mindennapokban van: embernek lenni, nemzetiségtől, vallástól, társadalmi helyzettől függetlenül-,elkezdődtek az irodaépítés munkálatai, és szépül a templomudvar.
A kiemelt események mellett nagyon fontos kihangsúlyozni a kórus lelkes munkáját, amivel hétről hétre tesz azért, hogy méltó módon szolgálhasson bárhányszor arra alkalom adódik, példás hozzáállásáért mindenkinek hálásak vagyunk, és a gyermekek töretlen lelkesedését, hiszen vasárnapról vasárnapra teltházzal működik a vasárnapi iskola és a délutáni istentisztelet és vallásóra résztvevőinek száma is teljesen stabilizálódott. Kialakult a szülőkkel való kommunikáció, gördülékenyen megy a munka, amióta jeleznek felénk, ha valami miatt nem tudnak részt venni, és mindig tudunk egymásról legalább heti egyszeri alkalommal.
Április lett azóta, készülődünk a konfirmálásra, húsvétra, új reményekkel indulunk neki a következő negyedévnek. Találkozzunk minél sűrűbben!
Január a családlátogatás és az imahét hónapja volt. Sikerült végigjárni a gyülekezetet, felkeresni imádsággal, évindító igével mindazokat a hajlékokat, akik hozzánk tartoznak, ahonnan vasárnapról vasárnapra mindig várunk valakit az istentiszteletre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen nagy áldás, hogy sokan jól vannak, épülnek, szépülnek, gyarapodnak, s hogy mi magunk is lehetünk a segítség, a jobbra fordítás eszközei ott, ahol esetleg arra van szükség, ahol megpróbáltatás, betegség, gyász vagy nélkülözés van. A közös imádságnak és az összefogásnak nagy ereje van. Ezt mutatta meg gyülekezetünk akkor is, amikor önzetlenül adakozott a magyarpéterlaki Dézsi család részére, hozzájárulva ahhoz, hogy egy hónap után visszaköltözhessenek saját otthonukba, és megpróbálják ott folytatni, ahol derékba tört életük azon a fájdalmas hajnalon.
Az imahetet vendéglelkészekkel tartottuk, érdekes tapasztalat, hogy gyülekezetünkben főleg az idegen lelkészek estéin telik meg a templom. Az újra való nyitottságnak örülünk, miközben nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem az igehirdető személye a fontos és lényeges elem ezeken az estéken és minden istentiszteleti alkalmon.
Februárban elkezdődtek a nőszövetségi bibliaórák, második próbálkozásra sikeresen. A kezdetben szerda délutánra meghirdetett alkalomra csupán ketten jöttek el, így egy merész gondolat nyomán délelőttre lettek hirdetve a bibliaórák. És lett ennek sikere- igaz, hogy a nyugdíjas korosztály az, aki ezeken a bibliaórákon részt tud venni, így a munkásosztálynak, fiatalabbaknak új időpontokat kell találni, de szívmelengető, ahogyan a rendszeres bibliaórás asszonyok hétről hétre itt vannak, nyitottak azokra a témákra, amelyek előkerülnek, és minden olyan tevékenységre, melyeket az évek során hagyományosan meg szoktunk szervezni.
Kiemelkedő eseménye volt ennek a hónapnak a magyar református egyház 45O. évfordulója alkalmával rendezett ünnepi istentisztelet, melyen kórusunk szolgált, pályafutásán első alkalommal a karzatból, végigkísérve énekeivel az istentiszteletet. Az imaházban a gyerekek vasárnapi iskolában, a templomban felnőttek, nagyjából minden rétegét képviselve gyülekezetünknek emlékeztünk arra az alkalomra, amelyen egyházunk hivatalos megalakulását jegyezték. Ugyanezen a napon, február 26-án tettük meg szokásos évi látogatásunkat a Kolozsvári Magyar Operába.
Március a kitavaszodás, az új élet reménységének hónapja, nem maradhatott el a nőnapi ünneplés , a nemzeti ünnep méltó megtartása- bár itt némi kételyünk azért támadt, hogy most, amikor szabad, lehet és kellene is ünnepelni, hol maradnak az emberek, hiszen viszonylag kevesen voltunk a délutáni istentiszteleten, de mert annál lelkesebb volt az a csapat, aki az első gernyeszegi nótaestbe bekapcsolódott , végül azzal zártuk az ünneplést, hogy mindazok, akik megtehették és meg akarták tenni, azok ünnepeltek, és lényeg tk a mindennapokban van: embernek lenni, nemzetiségtől, vallástól, társadalmi helyzettől függetlenül-,elkezdődtek az irodaépítés munkálatai, és szépül a templomudvar.
A kiemelt események mellett nagyon fontos kihangsúlyozni a kórus lelkes munkáját, amivel hétről hétre tesz azért, hogy méltó módon szolgálhasson bárhányszor arra alkalom adódik, példás hozzáállásáért mindenkinek hálásak vagyunk, és a gyermekek töretlen lelkesedését, hiszen vasárnapról vasárnapra teltházzal működik a vasárnapi iskola és a délutáni istentisztelet és vallásóra résztvevőinek száma is teljesen stabilizálódott. Kialakult a szülőkkel való kommunikáció, gördülékenyen megy a munka, amióta jeleznek felénk, ha valami miatt nem tudnak részt venni, és mindig tudunk egymásról legalább heti egyszeri alkalommal.
Április lett azóta, készülődünk a konfirmálásra, húsvétra, új reményekkel indulunk neki a következő negyedévnek. Találkozzunk minél sűrűbben!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése