25. Zengjen hálaének Kórustalálkozó- Szászrégen

          A legelső évben, amikor megrendezték, a Gernyeszegi Református Dalkör kétszer énekelte el a Zengjen hálaéneket, egyszer az elején, utána a végén- emlékeztek azok a kórustagok hétfőn, akik akkor, abban az évben is énekeltek, most pedig ismét sok éve mindig ott állnak a szászrégeni templomban és dicsőítik az Urat.
         Van benne nosztalgia: akkor fiatalabbak voltak, akkor más volt a karnagy, sokan azok közül, akik akkor énekeltek, nincsenek már velünk, mások pedig éppen most készülnek visszajönni és ismét énekelni, az ismerős kórusok közül is kevesen maradtak, környékünkön alig működik már gyülekezeti kórus, többen távolról, más egyházmegyékből érkeztek, változott a trend is, azóta még kevesebben maradtunk, akik klasszikusnak mondható kórusműveket éneklünk, zsoltárokat, az énekeskönyv dicséreteinek feldolgozását, ma már többen új stílusú, könnyűzenei hangvételű dalokat hoznak, ezzel is gazdagítva a műsort, ugyanakkor megosztva a közvéleményt.
         A cél azonban akkor és most is, 25 éven keresztül minden bizonnyal ugyanaz volt: kicsik és nagyok, nők és férfiak együtt dicsérjék az Istent, minden pünkösd ünnepén ismét felszálljon a hálaének.
        Kívülálló látja - és megmosolyogja- a táblás vonulást, ami ebben az évben elmaradt a zord időjárás miatt, nem érti az a sok időt és energiát, amit a próbákra, kiszállásokra szánnak a kórustagok. Belülről ez a világ szép, ez a világ felemel, új , kedves kötelékeket hoz.
        Köszönettel a karnagy és a kórustagok ez évi szolgálatáért is.




Felkonf

:)

Karvezetők méltatása

Kóruszászlónk

Szalagok a zászlón


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések