A mi karácsonyunk

- a gyülekezet karácsonya.

A négy napon át tartó ünnep maga az egész évi tevékenységeinknek megkoronázása, egyben hála mindazért, hogy együtt lehetünk, együtt fogadhatjuk be a megszületett Krisztus hozta reményt.

Advent negyedik vasárnapján még főpróbát tartottak a gyermekek, a kórus is ugyanúgy gyűlt össze, mint minden vasárnap este, pedig már mind éreztük, már csak néhány óra, és arra, amire máskor talán napok jutottak, most ez a rövid idő is elég kell, hogy legyen. A felkészülésre volt ugyan három hét és négy vasárnap, az utolsó simításokra mindehol ekkor került sor. És elég lett az idő- hétfő estére már zsúfolt volt a templom, kicsik nagyok, fiatalok, idősek gyűltek össze a hagyományos karácsonyi ünnepélyre. És az események egymást szép sorban követték:




 -óvodások és előkészítősök műsora



 -iskolások betlehemes játéka




 - az ifjúság meglepetése






 - angyaljárás


- hosszú idő után nagy örömmel újra légátust, ünnepi követet fogadtunk a gyülekezetben, Hajdú István VI éves teológus személyében 


 - kántálókkal együtt a parókián







 - karácsony másodnapján a kis- és nagykátésok előadásában hagyományos betlehemes játékok












 -  sokan voltunk együtt



Fényképen mindent rögzíteni lehetetlen.
 De szívünkbe zárni mindazt, mit az ünnep hozott- számunkra adott lehetőség.
Éljünk vele!

SDG

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések