2021.

 Az átértékelődések éve lett volna?

Ha ezt a naplót nézzük, mindenképpen- befelé fordultunk, ahogy előző évben tanultuk, s bár éltünk offline és online egyaránt, nem kerítettünk sort arra, hogy ezen a felületen nyomot hagyjunk. 

És megfogalmazódott bennünk, hogy új hangot kell adni a leltárnak, a hangot viszont nem kaptuk még meg. Ez az egy helyben topogás- jobb, mint visszafelé menni. Sokáig azonban vétek lenne folytatni.

Számadással viszont tartozunk- szürkének látjuk ugyan az elmúlt évet, mert nem lábaltunk ki a pandémiából, miközben ideig- óráig azt gondoltuk, hogy igen, s még így is, most is, mennyi áldást megéltünk azóta, hogy legutóbb a különleges imahétről meséltünk.

Februárban, a második félév kezdetén beindultak a vallás- és kátéórák, nagy örömünkre újra öt csoportban fogadtuk a gyermekeket: az óvodásoknak új csoportot indítottunk, az iskolások két csoportban, ugyanúgy a kátésok is két csoportban kezdtek el járni a foglalkozásokra. Az imaház és a templomkert megtelt élettel. Az áprilisi kényszervakáció ideje alatt ismét a Google tanterembe kényszerültünk, de eddigre már jól kezeltük és nem tartottunk attól, hogy a képernyőn keresztül csorba lesz a találkozás. Más lett, de nem csorba. 

Az első félév tevékenységeit az óvodások hálaadó ünnepélye zárta júniusban, amikor azonban nem mentünk el vakációzni, hanem újra megnyitottuk a Találka Klubot, azaz vakációs tevékenységeink sorát, melyek időpontja a hétfő délután: olvasó klub, játékdélután, történetmondó találkozás, barkácsolás volt ezeken az alkalmakon, ki-ki akkor jöhetett, amikor számára leginkább tetsző tematika volt soron. 

Júliusban egy hétig minden délelőtt az óvodásokat, augusztusban egy hétig minden délután az iskolásokat vártuk a templomkertbe, hogy részt vegyenek a nyári evangélizáción- ezzel próbáltuk pótolni azt az élményt, amit a tábor adott volna. Azt azonban még ebben az évben sem szerveztünk- zavaros idők voltak nyáron is, a látszólagos szabadság mögött ott volt a kétely, hogy vajon elegendő biztonságot tudunk-e nyújtani a résztvevőknek, mindenkit egészségben haza tudunk-e hozni... A templomkertben töltött időbe bibliatanulmányozás, sok játék, ének, nevetés belefért- úgy gondoljuk, az együtt töltött idő bárhol is legyen az, feltölt és erővel lát el. Ezért így is ajándékként éltük meg, hogy az előző év teljes zárlatához képest, legalább ebben a formában együtt lehettünk. 

Az iskolások a játékos foglalkozásokon túl rá is dolgoztak az évnyitóra, három bibliai jelenet előadásával kértük Isten áldását az új tanévre, így a vakációt is együtt zártuk a templomban.

Mindez idő alatt két kátésunk hűségesen készült és újbúzazsenge vasárnapján konfirmált, ezzel helyet adva ősztől egy újabb kiskátés generációnak, akik október elejétől elkezdték a maguk rendjén a vallásórák mellett a kátés felkészítőket is. Így ebben az évben 5 első éves és 7 másod éves konfirmandus van a gyülekezetben. Az első éves konfirmációs felkészülés lezárására reformációkor került sor, amikor a gyermekek szép bizonyságát adták mindannak, amit az elmúlt egy évben már megtanultak.

Az év második felében folytattuk a szombati vallásórákat, 19 óvodás és 42 általános iskolás gyerek kapcsolódott be és vett részt hűségesen ezeken az alkalmakon. Hisszük, amikor ők felnőnek, lesz élő református gyülekezet Gernyeszegen.

Annál is inkább, hogy ez volt az az év, amikor a vallásórás gyermekek szüleivel közös tervet szőttünk és valósítottunk meg: élő adventi kalendáriumunk sokakhoz eljutott úgy, hogy a családok egy- egy  napot elvállaltak, arra otthonuk ablakát díszbe öltöztették, szebbé tették az ünnepvárást nem csak maguk, hanem a nagy közösség számára is. Az ablakokról készült fotókat a várakozást meghitté tevő igei üzenet kíséretében az egyházközség közösségi oldalán tettük közzé- ezáltal szép élményben volt részünk nem csak saját ablakunkon kitekintve, vagy a faluban végigsétálva, hanem a virtuális térben is.

Karácsonykor a gyermekek ismét három alkalommal vettek részt az ünnepi istentiszteleteken, szenteste és ünnep másodnapján a betlehemi hangulatot koruknak megfelelő játékkal hozták közel mindazokhoz, akik évről évre a templomban ünneplik karácsonyt.

Az elmúlt évben új életre kelt a fiatalokkal való közös tevékenykedés is. Ősszel részt vettünk az egyházmegyei tisztújító közgyűlésen Szászrégenben, ahol egyházmegyei alelnőknek választották meg Veress Annát, aki így gyülekezetünk fiataljait szélesebb körben is képviselheti és a vezetőség többi tagjával hozzájárulhat ahhoz, hogy minőségi programokban legyen része mindazoknak, akik az IKE keretében részt vesznek a tevékenységeken. Ezután nem sokkal a személyes találkozások is rendszeressé váltak, úgy érezzük, ismét egymásra találnak a gernyeszegi középiskolások, ezzel együtt pedig az Úristen közelében töltött idő áldásait is megtapasztalják. A komoly beszélgetések, az ének, a játék, a barkácsolás ismét helyet kapott a szombati tevékenységek sorában.

Az év első felében a kóruspróbák szüneteltek- a bizonytalanság, a maszkban éneklés nehézsége árnyakat vetett kórusunk életére, várakozó üzemmódban figyeltük lehetőségeinket. Azután nyáron elveszítettük kedves dalostársunkat, aki szívvel-lélekkel hordozta a kórus ügyét- akkor első hívó szóra mindenki eljött énekelni a ravatalnál, s a csüggedés, mélységes szomorúság mellett kimondatlanul is tudta dalos közösségünk, hogy mindannyian ott vagyunk, tesszük, amit tennünk kell, ahogy tenni tudjuk. Ősszel azután újra találkoztunk, az Öregek vasárnapján már közösen köszöntöttük gyülekezetünk idős tagjait, és a novemberi kényszerszünetet leszámítva hétről hétre rendszeresen próbáltunk. Karácsonykor új kórusművekkel dicsértük az Urat és köszöntöttük a gyülekezetet. Hála és köszönet mindazoknak, akik vállalják a szolgálatot, gyülekezeti életünk oszlopos tagjait tudhatjuk bennük. Mert bár még nem tértünk vissza az igazi kerékvágásba, nem vállaltunk még idegen helyen fellépést- bár felkérés már volt ez irányban-, nem ünnepeljük még újra közösen születésnapjainkat, ahogyan járvány előtt tettük, mégis a közös dalolás, az apró figyelmességek, a kórustagok lelki támogatása szükség idején, a mikulásjárás mind-mind lelkesítenek és erőt adnak, biztatást- a közösség él.

Gyülekezetünk asszonyaival is felemás,pandémiás módon tartottuk a kapcsolatot. Elsősorban vasárnaponként, az istentiszteletek alkalmával tudtunk személyesen találkozni, az év elején tett próbálkozásunk, hogy maszkot viselve hétköznap bibliaórás közösségben találkozzunk, nem járt sikerrel, erre a változatra nem voltak nyitottak az asszonyok. Minthogy nagyobb méretű eseményekre még nem került sor ebben az évben, asszonyainkkal júliusban azon a találkozón vettük részt, amelyet Sáromberkén szerveztek éppen az újrakezdés, járvány utáni lehetőségek feltérképezése céljából. Bízunk benne, hogy az új év új lehetőségeket hoz, és sikerül megtalálni a személyes találkozások legjobb formáját is. Augusztusban egy délutánt töltöttünk együtt az asszonyokkal, akkor kötetlenül, egy finom fagylalt mellett beszélgettünk- mindenki jókedvvel volt jelen, és hisszük, van még időnk találkozni. Mindezen gyér lehetőségek mellett az online világban igencsak él gyülekezetünk lányainak, asszonyainak csoportja, a Gondolat-terhek- nők a gyülekezetben zárt csoportunk lehetőséget adott egész évben arra, hogy a kapcsolatot fenntartsuk, tudjunk egymásról és talán egy biztos pont legyünk akkor, ha lelki támaszra van szükség valahol. Ezen a felületen az igei üzeneté az elsőbbség, de helyet kap a szép muzsika, az irodalom, a személyes élmények, ahogy egész hónapot szenteltünk a hálának novemberben, majd decemberben közösen vezettük az adventi kalendáriumot. Hála legyen az Istennek, hogy nyitott szívek, szemek és fülek fogadják kezdeményezésünket.

Minden örömünk mellett szembe kell néznünk a ténnyel, hogy 32-szer álltunk koporsó mellett, többször a járvány áldozataitól búcsúzva, miközben három esküvő és 7 keresztelés volt az elmúlt év során gyülekezetünkben.

Gyülekezeti kérésre ebben az évben tovább folytattuk az istentiszteletek élő közvetítését, s bár mindegyre arra biztatjuk a gyülekezeti tagokat, hogy jöjjenek, legyünk valódi közösségben a templomban, mégis, amíg az lehetséges, vállaljuk azt is, hogy az istentiszteleti alkalmak követhetők legyenek- hadd jusson el az Ige, a közös ima ereje mindazokhoz is, akik betegség vagy távolság miatt nem tudnak személyesen jelen lenni.

Az átérékelődés éve lett volna? 

Minden bizonnyal sok tekintetben igen- 

most már tudjuk, tapasztaljuk, a földi valóság megosztja az embereket, nekünk akkor is az a dolgunk, hogy az Igét hirdessük, 

most már tudjuk, tapasztaljuk, hogy nem csak a képzelet, hanem a sokszor igencsak szigorú rendeletek is határt szabnak mindannak, amit tenni szeretnénk, 

tudjuk, tapasztaljuk, hogy a valóság és virtuális tér képei nem mindig egyeznek, könnyen különféle csapdába eshet az ember, nekünk pedig feladatunk jól használni a rendelkezésre álló eszközöket, célunkat nem tévesztve szem elől,

ugyanakkor tudjuk, mert tapasztaljuk, hogy az Úristen ebben a sokszor idegesítő, embert próbáló, kedvünk ellenére való dolgokkal tele világban ott van és szempillantásnyit sem hagy magunkra bennünket. Ezért érhettük meg ennek az esztendőnek is a végét.

Hogyan zártuk az évet? 

Azzal az örömmel, hogy mindvégig éreztük Isten áldását szolgálatunkon, a presbitérium és a gyülekezet támogatását munkánk irányába, a lelkesedést aziránt, amit sikerült a járványhelyzet körülményei között szervezni.

Mindezekért egyedül Istené a dicsőség.