Az ünnep, ahogy mi megéltük

2O18.március 15. Gernyeszeg

Az esemény: reggel 9 órakor heten voltunk- ez önmaga a teljesség, vagy akár mágikus szám, ki hogy veszi-, csendben, méltósággal magasba emeltük a templomkertben a zászlót.
Voltunk többen is, ki lélekben, ki innen-onnan figyelve.


Délután 5 órakor az istentiszteletet kórusunk szolgálata nyitotta meg, majd az igei felvezető után a telekiek Unokái ünnepi műsorát, a verseny rövid krónikáját, a fiatalok bemutatkozását és Hajdú Zoltán igazgatóhelyettes előadását hallgattuk meg. Ünnepi köszöntőt mondott az időközben megérkezett Kolcsár Gyula, Gernyeszeg község polgármestere. A koszorúzás idejére szánt kórusműveket a templomi alkalom végére időzítettük végül, tekintettel arra, hogy ekkor már- mint az első március 15.-én - már esett az eső. A koszorúzás alatt aztán mégis felcsendültek a Kossuth- nóták, a Székely himnusz, s a zászló sötétedés körül visszakerült a templomba. Akkor már nem esett. Szabó Attila ( kalács, pizza) és Orbán Zoltán (bor) helyi tanácsosok támogatták a szeretetvendégséget, mely az udvaron és az imaházban egyaránt zajlott. Kint a gyülekezet, bent vendégeink beszélgettek, míg csendben ki-ki hazament. Hálásak vagyunk nőszövetségünk asszonyainak, akik rendkívüli süteményekkel látták el vendégeinket.









A hozzá tartozó gondolatok: lehetne hosszan ecsetelni, és az eddig elhangzottakhoz hasonlóan szabadságról, magyarságról, magyarkodásról beszélni. Szinte fölösleges, ez megmarad más krónikákban.
A mi gondolataink ezúttal meglehetősen egyszerűek.
Senkit nem csalogattunk mézesmadzaggal, nem igértünk semmit, hogy ha itt lesz, majd megkapja. Az egyszeri és egyszerű vasárnapi hirdetésre, mely tudtul adta az alkalom időpontját, tulajdonképpen megtelt a templom. Azt gondolom azért, hogy hálát adjunk, mert  Erdélybe születtünk, magyarnak, vagy félig magyar, félig románnak, netán magyar cigánynak, vegyünk mindenféle lehetséges kombinációt,  s közösen imádkozzunk józan észért, bölcs szívért, igaz hazaszeretetért, ha kell önfeláldozásért. Ez alkalomra kórusunk odaadással készült hetek óta, ez a közösség különös erőt hordoz magában.
Aztán egy maroknyi fiatal, a maga őszinte naivságával, önzetlen odaadásával példát mutatott ezen az estén nekünk. Nem borsot törtek orrunk alá, nem mondták, mint oly sokan, hogy bezzeg, egyszerűen tették dolgukat, mit magukénak éreztek. A példa, hogy lehet tenni nemes ügy érdekében, Ha szívből jön a késztetés. A Telekiek Unokái Koronkáról, Búzásbesenyőből, Kibédről, Gyulakutáról, Marosvásárhelyről érkeztek, hogy megtiszteljék az ünnepet abban a hajlékban, aminek történetét felkutatták, megismertették a nagyvilággal, amelyet menet közben meg is szerettek. Ifjú vágyaktól, elképzelésktől vezérelve: hogy beszállnak egy versenybe, s mintha maguké lenne, úgy harcolnak végsőkig, hogy megmutassák, amit tesznek nemes, jó és tiszta szándéktól vezérelt. A mai  világban aki akar, elutazhat Brüsszelbe, megkerül a módja. Ennek a versenynek, ennek a munkának sokkal nagyobb volt a tétje: küzdeni erő felett, megmozgatni közösségeket, tanulni, fejlődni...Odaadni magukat egy ügynek.
Kell ennél szebb, tisztább üzenet a nezeti ünnep kapcsán?
Halljuk, látjuk a zsémbesebbeket, a hibákat keresőket.

De bármeddig, bárhogyan gondoljuk végig, a végső kicsengés ugyanaz marad: ha megtanulja  a magyar szeretni, elfogadni vagy legalább tisztelni a magyart, a magyar mellett a többi nemzetet, akkor talán ...
 A lecke fel van adva. Hogy tanulunk-e belőle, rajtunk múlik.
A dicsőség egyedül Istené.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések