Jobbod, Uram,

dicső az erőtől...2 Mózes 15,6

A 2O18-as imahét vezérigéje.

Ott volt minden koszorún, amit a vendéglelkészek vittek magukkal az elmúlt héten, miután szolgáltak az imaestéken. Minden este elmondtuk, hogy az ige mellett ott van a szívben gyülekezetünk szeretete is, vigye magával annak emlékét, hogy ebben az évben itt járt, s hirdette nekünk az aznapra kijelölt igeszakaszok alapján mindazt, amit a lélek sugallt neki, amit talán a Karib térség keresztyénei is üzenni akartak.

Hétfőn Szövérffi István ( Lukailencfalva), kedden Dobos Lóránd( Marosfelfalu), szerdán Ferenczi Csaba( Póka), csütörtökön Székely György ( Radnótfája), pénteken Porkoláb Levente ( Sáromberke), szombaton Koncz László( Backamadaras) voltak vendégeink. Vasárnap úrvacsorával zártuk az imahetet.

Folytattuk játékunkat, melyről egyre gyakrabban halljuk, itt is, ott is gyakorolják. Maradjon akkor nyoma  annak, hogy kezdetben Nemes Árpád magyarrégeni lelkipásztor testvéremmel szerveztük a nőszövetségi Ki mit tud vetélkedőt, farsangi időszakban, kijelölt olvasmányokkal, gyakorlati jellegű feladatokkal, s abban az időben az ő kezdeményezésére indult el a nagyszerű interaktív játék gondolata. Van annak már 17-18 éve is, hogy folyamatosan arra buzdítjuk a gyülekezetet, ilyenkor, imahéten méginkább vegye kezébe  a Bibliát, megadott részeket lapozzon fel, hozza el kedvenceit, vagy éppen kutakodjon aktuális kérdéskörökben válaszok után. Öröm, hogy akik  nálunk imahéten látták, szolgálati helyükön igyekeznek bevezetni ezt a fajta mozgalmat. Adja Isten, hogy ne porosodjanak a Bibliák az otthonokban.

26O cédula közül sorsoltuk ki idén is- az egész heti könyvjutalmak után- a főnyereményt, mely most is  Grand Lion Étterem ajándéka volt, a két személyre szóló, gyertyafényes vacsorára való meghívót.

Rendkívüli alkalomként pedig ezen az imahétzáró vasárnapon elkezdtük a családokért való imasorozatot is. Imádkoztunk Vajda András, Gólya Levente és Török József családjáért, annak békességéért.

Az Akácos utcában holnap zajlik a családlátogatás. A 14., utolsó körzetben.

Mindezekért Istennek legyen hála.

Szász Renáta csodálatos mézeskalács temploma 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések