Lesz-e karácsonya a lelkészek gyerekeinek?.....

A válasz nem magasröptű, de őszinte. Olyan ránk jellemző :)

Nyolc karácsonyt éltünk meg eddig gyerekkel, hatot ebből kettővel. S gondolkodom, voltak-e ezekben az időkben magányosak, árvák és szomorúak gyermekeink...

Hogy helyesen ünneplünk-e , ki dönti el? Hogy a mindennapokban helyesen cselekszünk-e, ki ítéli meg?

Hosszas fejtegetés magyarázkodás lenne,  sokkal szebb, ahogyan bevillannak képek az elmúlt karácsonyokról- ünnepekről, mik valóban hordozzák hagyományok morzsáit,mégis  ünnepekről, melyeken sok-sok sok emberrel együtt- gyermekeinkkel is- azon voltunk, hogy oda kerüljünk ahhoz a jászolhoz, ünnepekről, melyekről hisszük, hogy sikerült megszentelve megülni őket.

Adventben a reggeli igeolvasás Annának egyik kedvenc elfoglaltsága.
A Kicsiny Betlehemben sokkal szebben cseng  a tele templomban. Mindig megtapasztaljuk. És valóban , itthon nem éneklünk. Képmutatás nincs.
A karácsonyfát együtt díszítjük- van karácsonyfánk, még ha ott , akkor ezt álmodni sem merték volna.
Az angyaljárás  magával ragadó a gyerekek számára: nem is az a lényeg, hogy mit hozott, hanem hogy egyáltalán, létezik csoda. Tévedünk, hogy földi javakkal kényeztetjük őket? Tévedéseinket fel kell vállalnunk. S ha a puskát nem adjuk oda, akkor elég ügyeseknek kell lennünk amikor megmagyarázzuk, miért nem való az.
Aztán ott vannak a próbák, amikor oly sokszor belebújnak a gyermekek a szereplők bőrébe-  évről évre nyitottabb értelemmel és nyitottabb szívvel értik meg a történetet. Hisszük, hogy szolgálatunk nem hiábavaló.
Anna nagyon vágyik Mária szerepére- és ha majd elég nagy lesz, egy évbe majd minden bizonnyal megkapja...
Kántálni is elmegyünk  a lányokkal- ezt nagyon szeretik.
És amikor jönnek a kántások, akkor senki sem álmos- a megszületett Krisztust hirdetik, mi ezt halljuk énekükből.
És szépen sorra befogadjuk egymást otthonainkban- rokonok, barátok. Befogadás...
A szaloncukor mindig a kosárban van, mert arra sosem kerül sor, hogy felkössük- valóban van úgy, hogy egyebekkel vagyunk elfoglalva. Fontosabb dolgokkal.

És karácsonykor, éppen úgy, mint minden más vasárnap azt mondják a lányok, az istentisztelet közepét nagyon várják, mert olyankor apa olyan jókat mesél. S szép lassan eljön az idő, amikor megértik, nem mese ez, hanem maga  a valóság.( Szóval készülni is megéri.)

A karácsony rólunk szól,
                    az ajándékról szól,
                    a gyermeki ártatlanságról szól,
                    a családról szól,
                    a sötét utcákról szól,
                    és a csillagos égről.... S még mielőtt ezen az önzésen és földhözragadt gondolatsoron felháborodna az igaz lélek- csak arra kell gondolni, hogy bizony személyesen nekem s másnak, aki elfogadja, született Megváltónak, a legnagyobb ajándékként Jézus Krisztus...

S akkor még nem beszéltünk
az óvónőkről , akiknek talán van még másik 25, akikkel együtt kell ünnepelni
a rendőrökről, akik karácsonykor a forgalmat igazgatják, vagy bűnözőket keresnek,
az orvosokról, akik szenteste életet mentenek,
az újgazdagokról, akiknek minden földi jó megadatott,
a bolti pénztárosokról, akik huszonnegyedikén is végignézik, mi minden hazavisznek emberek,
és sok-sok más hivatást, munkát betöltő, elvégző emberről. Nem esett szó még ezek gyermekeiről... Vajon ők hogyan ünnepelnek? Mert minden bizonnyal, ha csak annyira szépen, mint a lelkészgyermekek, akkor jó úton halad az emberiség.

A lelkészgyermek nem áldozat. Ő is az Úr csodálatos ajándéka.