Az életről

A mi különleges erdélyi életünk május első hetében is- mint egyébként mindig...- szorosan összekapcsolódott a román valósággal, ami a majális szinte kötelező megülését, a szabad napokat, ugyanakkor idén az ortodox húsvétot is magában hordozta. A közszféra- kinek egy része előre ledolgozta, más része meg kíváncsian várja, mikor kell majd túlóráznia miatta-, örült a szabad nap-sorozatnak, a magán meg ...hát nekik nem sok jutott belőle.( Tulajdonosok örülnek a forgalomnak, alkalmazottak meg alkalmazkodnak, mi mást tehetnének.)
S mégis, az eszmefuttatáson innen és túl, mégis azzal maradunk az elmúlt napok fergetegéből, hogy felénk ezalatt az idő alatt minden az életről szólt. A családdal együtt töltött szabad vagy szabaddá tett hosszabb-rövidebb időről, az elválás fájdalmas pillanataiban a majdani találkozás reménységébe való kapaszkodásról, arról, hogy hiába vége, mégis, mégis kell lenni folytatásnak, az édesanyákról és gyermekekről, és igen, a feltámadás hitéről, ami mintegy ismétlésként jöhet, és mindig jól jön most, amikor vannak, akik ünnepét ülik.
S hogy volt értelme az elmúlt napoknak, érezzük, tudjuk. Mert láttuk az arcokat.
Istennek hála, hogy bekapcsolódhattunk a sorba, abba a hosszúba, amelyben mások is ünnepeltek, ünnepelték az életet, a szeretetet, az édesanyát, a családot. Ki hogyan- nagy tömegben, vagy szűk körben, ráncos kezeket simogatva, vagy együtt fiatalon bizakodva előre tekintve, távolba gondolni, világok másik szegletére, vagy sírra borulva, emlékezve.


 Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.( 1 János 4, 7-21)